John Cure - A fekete esernyős férfi

Nagyon tetszett első körben a történet mellett az is, hogy magyar helyszíneken játszódik. Személy szerint ismerem Nyíregyházát is, Pestet is. Jó volt végig gondolni a jeleneteket az egyes helyszíneken. Több évtizeden át tartó történetről szólt. Szeretem az író jó humorát is, ami felbukkan a könyvben és érdekes volt borzongani az egyes részeknél. Nagyon fordulatos a könyv és mindig meglepődök, hogy mikor mi történik. Nagyon jól eltalálta az író, hogy tudja fokozni a figyelmemet és hogyan ne tudjam letenni a könyvet. Nincs benne nyálas romantika attól függetlenül, hogy van egy kis szerelem ami Szofi és Marcell között. Marcellnak a humorát is nagyon bírtam. Ott van András, akit a könyv elején megismerhettünk, aki jól értett a gyerekekhez, és célja lett elég elszántan megkeresni Simont miután elvitték őt az öltönyös férfiak akármivel is jár a kutatás. Az Éberlényeket se hagyjuk ki mert azok is nagyon jól fel lettek építve. Nem maradt olyan rész a könyvben ami megválaszolatlanul maradt volna.  Nem sorolnám magam azok közé, akik hisznek az űrlényekben, de nem tartom kizártnak sem. De ez a történet igazán elgondolkodtatott. Ha valaki szeretne egy fordulatos történetet olvasni azoknak tudnám nagyon ajánlani. 

 

 

Kiadó: Mogul Kiadó

Kiadás: 2016

Oldalak: 451 oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155668128

 

Fülszöveg:

" 1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozása kerül, ahol - a nevelők legnagyobb döbbenetére - furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával...

2015-ben több magyar nagyvárosban - ahogy a világ számos pontján - különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangokról  (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, aki jól szabott öltönyt és kalapot viselt, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.

Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki a legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkos szolgálat is rájuk vadászik. 

Valóban léteznek szupertitkos Fekete programok, amikről még a miniszterelnökök sem tudnak? Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pá lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeiket is törölhetik?

És legfőképpen mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?

Jon Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és pillanatra sem ereszti az olvasót."

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én