Colleen Hoover - Velünk véget ér

Sokan csak jókat írtak a könyvről, így megvettem én is magamnak. Ritkán kezdek bele drámákba, de mivel szeretem a kihívásokat, így ebbe is belekezdtem. Nagyon rózsaszín ködösen indul a történet. Lilynek minden úgy történik a felnőtt életében, ahogy kell. De mint arra utaltam is ez egy dráma, aminek ugye nem happy end a vége. Ebben az esetben is ez a helyzet. Annak kifejezetten örültem, hogy tényleg, a valóságnak megfelelő gondokkal küzködik a főhősnőnk, és a megoldást is olyan rettentő nehezen tudja meghozni. Nem tipikusan az a hirtelen egy csapásra minden elrendeződik tipusú könyv, hanem tényleg végig gondolt és szépen levezetett. Úgy gondolom, érdemes tényleg elolvasni a könyvet, annak aki nem tipukusan a reménytelen romantikus alkat. 

 

Kiadás: 2017. 11. 07

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 424 oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634572435

 

Fülszöveg: 

"Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt;egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje - bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is - az első szerelmére, aki hátra hagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.  Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni. Add át magad a regénynek."