Goldy Moldavsky - Nyírd ki a bandát

Ezt a könyvet a szüleimtől kaptam karácsonyra. A fülszövege alapján nem tűnt rossznak, így bele kezdtem. Elég sok csavar lett a történet végére. Először jóra gondoltan egy egy személynél amikor az egyik Ruperttel történik valami. Mondjuk hiányoltam egy kicsit, hogy megtudjam a főszereplő nevét, de mivel mindig álnevet adott meg egy egy bemutatkozás alkalmával, így sose derült ki. A másik furcsaság az, hogy zsonglőr stb kerül be egy zenészbandába... nem akarok spoilerezni, így hogy honnan jött a név, hogy lett a banda stb nem akarom lelőni. Érdemes elolvasni a történetet. Először csak egy hétköznapi rajongós történetnek indul de egész fordulatos izgalmas történet kerekedik ki a végére. Eszembe jutott az az időszak, mikor iskolás lányként mennyire tudtam én is rajongani egy egy bandáért vagy énekesért, színészért vagy táncosért. Persze bennem az első sorba jutás a koncerten kívül nem jutott eszembe semmi olyan, mint ebben a könyvben a lányoknak. Sőt semmi fanfiction, se üzenet a bálványnak. De vicces így visszagondolva, milyen voltam akkor. Szeretem azokat a történeteket, ami vissza visz a sulis évekbe, vagy mikor még nem a család hétköznapi dolgait kellett intéznem és a blogot úgy vezetném, hogy közbe alszik a gyerkőc. 

 

 

 

Kiadó: Alexandra Kiadó

Oldalak: 288 oldal

Megjelenés: 2017 November 08

Méret: 208 mm x 135 mm x 24 mm

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634470762

 

Fülszöveg:

"Már az elején fontos leszögezni, hogy ezt az egészet nem így terveztük. Csak a közelükbe akartunk férkőzni. Ezért vettünk ki szobát abban a hotelben, ahol megszálltak.

Nem állt szándékunkban elrabolni egyik tagot sem, főleg nem a legbénábbat. De elkaptuk - megszereztük a kulcsait, a telefonját és a titkait.

Egyikünk sem sejtette azt, ami ezután történt.

Komolyan.

Ez a könyv négy lány története.

Négy baráté.

Négy rajongóé.

Akiknek marhára elegük van abból, hogy kedvesek legyenek."

John Green - Csillagainkban a hiba

Ez a könyv elég mély érzéseket tudott belőlem kiváltani. Ritkán tudok egy könyvnél sírni, ritkán van egy hatalmas gombóc a torkomban, de ennek sikerült kiváltania. Hazel amíg meg nem ismerte Augustust, nem akart nagyon társaságba menni a betegsége miatt.Ahogy belép a fiú az életébe és megismeri elég fordulatos lesz az élete  jó és  rossz értelemben egyaránt. alig tudtam a könyvet letenni ahhoz képest, milyen szomorú a történet. Igaz sok könyvnél van így, de ez azon kevesek egyike amit tényleg egy pillanatra sem tudtam eltenni. 

 

 

Kiadó: Gabó Kiadó

Kiadás: 2013

Oldalak: 296 oldal

Kötés: keménytáblás

ISBN: 9789636896171

 

 

Fülszöveg:

" A rák ellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő még így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni. "

John Green - Alaska nyomában

Ez egy középiskolai történet sok fordulattal. A főszereplő Miles aki egy tipikusan szürke kisegér az iskolájában és ráveszi a szüleit hogy írassák át egy bentlakásos iskolába. Nem véletlen. Ugye ebbe a könyvbe is az átlagos srácnak van egy lány aki elég népszerű és persze ő tetszik meg neki, de koránt sem az a tipikus megszeretik egymást és itt a vége fuss el véle történet. Tele van váratlan fordulatokkal, iskolai balhékkal, Miles bénázásaival és kínlódásaival. Nagyon ajánlom ezt is elolvasni. John Green ért szerintem hozzá, hogyan irányítsa az olvasás közben kialakult érzelmeinket. 

 

Kiadó: Gabo kiadó

Kiadás: 2014 július 15

Oldalak: 291 oldal

Kötés: Keménytáblás

Méretek: 210 mm x 140 mm x 12 mm

ISBN: 9789636899387

 

Fülszöveg:

"A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki a kollégiumi szobatársa lesz. 

Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja."

Neil Gaiman - Coraline

Ez a könyv elég érdekes volt számomra. Kicsit leginkább meséhez illő történet, de mégis ha elkezded olvasni, nem tudod letenni. Egy kis lány a főszereplő és hihetetlen fantáziával rendelkezik. Bár néhol van egy kettő zavaros mozzanat, de tudom ajánlani azoknak, akik szeretik ezeket a fiataloknak szóló könyveket egy gyermeki képzelettel ellátott fantasy történet köré építve. Neil Gaimannak különlges történetei vannak ami néha elvont lehet sok ember számára.

Sokféle borítót láttam de nekem ez van meg:

 

Kiadó: Agave könyvek

Kiadás: 2017 szeptember 1

Oldalak: 144 oldal

Kötés: Puhatáblás

Méretei: 210 mm x 145 mm x 15 mm

ISBN: 9789634193326

 

Fülszöveg: 

" Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtót rendesen ki lehet nyitni és be lehet csukni. A tizenegyedik mögött egy téglafal található, ám ennek ellenére Coralie egy nap kinyitja, és egy átjárót talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. De nem egészen....

Eleinte a másik lakásban minden csodás. Például jobb a kaja. A játékdobozba felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni és többé el nem engedni.

Ebben a lakásban a tükör mögött más más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerkekeket, a szüleit és a saját, normális életét. "