E. L. James A Szürke/Sötét/Szabadság Ötven árnyalata és a Grey/Sötét

Egyik barátnőm ajánlotta ezt a könyvsorozatot. Először furcsán néztem rá, mikor elolvastam a fülszöveget, hogy ez most komoly? Tényleg nekem szánta? Végül engedtem neki és elkezdtem olvasni. Igen mint minden könyvnél általában, olvastatta magát velem. Igaz az első rész nem az akcióban gazdag könyvek közé sorolnám, de a másik kettő kötetben viszont akad bőven. Annyira magával ragadott a történet, hogy egyszerűen nem tudtam letenni. Igen vannak benne erotikus jelenetek részletes leírással és könnyen elképzelhető és még az én kis bársonyos lelkemnek is elfogadható módon van leírva.Ott van Christian. Egyszerűen imádom a karakterét, akármennyire is sötét a lelke. Érdekes, hogy az a kapcsolat amit ő el tud viselni, hogyan alakul át teljesen a másik irányba. Jó látni, hogy a romantikus elemek nem nyálas formában jelennek meg. A történetet Ana szemszögéből olvashatjuk. Mind a hármat, majd az írónő előrukkolt a Christian Grey szemszögéből kötetekkel is. Kíváncsi vagyok, hogy a thrilógia harmadik kötete A szabadság 50 árnyalata mikor jelenik meg Christian szemszögéből. Érdekes olvasni mind a kettő fél gondolatatit ugyanabban a helyzetben és bepillantást tekinteni mindkettő hétköznapjaiba vagy abba, ahogy egy - egy szituációt kezelnek. Aki szereti az erotikus élményekkel teli könyveket annak érdemes elolvasnia. 

 

 

 

A szürke ötven árnyalata:

Kiadó: Ulpiusház Kiadó

Kiadás: 2012 

Oldalak: 652 oldal

Kötés: kartonált

ISBN: 9789632546360

 

A sötét ötven árnyalata:

Kiadó: Ulpiusház Kiadó

Kiadás: 2012

Oldalak: 570 oldal

Kötés: kartonált

ISBN: 9789632546377

 

A szabadság ötven árnyalata:

Kiadó: Ulpiusház Kiadó

Kiadás: 2012

Oldalak: 635

Kötés: kartonált

ISBN: 9789632546384

 

Grey: 

Kiadó: Libri Kiadó

Kiadás: 2015

Oldalak: 715 oldal

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789633107027

 

Sötét:

Kiadó: Libri kiadó

Kiadás: 2018

Oldalak: 694 oldal

Kötés: kartonált

ISBN: 9789634333005

 

Flüszövegek:

 

A szürke ötven árnyalata:

" A könyv amiről mindenki beszél...

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat - trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. 

Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem ebben a világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb jutni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana szeljd szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de saját feltételeik szerint. 

Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Grey minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon sötét vágyait."

 

A sötét ötven árnyalata:

" A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyv kiadónál.

De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia nem tud ellenállni. Újra lángra lobban a perzselően érzéki érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott "Ötven árnyalatának" szívszaggató múltjáról.

Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasianak szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését. " 

 

A szabadság ötven árnyalata:

"Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket. Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe.

Most mindenük meg van - szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együtt létük során számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását. Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie."

 

Grey:

"Minden történetnek két oldala van. 

Christian szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondol a férfi Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról. E L James most új nézőpontból meséli el, azt a szerelmi történetet, amelyet milliók izgultak végig világszerte. 

A FÉRFI gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja.  Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, amíg Anastasia Steel be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Minden más nővel ellentétben Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyerekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét elemésztő sötét vágyak, hatalmi mámor és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében?"

 

Sötét:

"A sötét ötven árnyalata Christian szerint.

E L James most új szemszögből közelít a szürke ötven árnyalatának világához. Az eredeti romantikus történet világszerte több millió olvasót vett le a lábáról.

A perzselően érzéki affér szívszakadással és vádaskodással ér véget, de Christian Grey sehogy sem tudja kiverni a fejéből Anastasia Steelt. Elhatározza, hogy visszaszerzi, ezért igyekszik elnyomni magában a sötét vágyakat és az uralkodási kényszert, és úgy szeretni Anat, ahogy a nő megkívánja.

Ám a gyerekkorában átélt szörnyűségek még mindig kísértik, Jack Hyde - a simlis főnök magának akarja megkaparintani Anát. Segíthet e Dr Flynn- Christian pszichológusa, egyben bizalmasa, - hogy legyőzze a múlt démonait? Vagy a csábító Elena és a megszállottan ragaszkodó Leila nyer a végén?

És ha Christian mégis felülkerekedik, és vissza szerzi Anát? Vajona  férfinak, aki ennyire súlyos lelki sérült, lesz-e esélye őt megtartani?

Richard Zane - Vámpírhoroszkóp

Ritkán vetemedek arra, hogy vámpíros könyvet vegyek a kezembe. Erre is úgy bukkantam rá, hogy keresgéltem a líra oldalán valami olvasni valót. Véletlen rákattintottam erre a könyvre és ha már így alakult akkor gondoltam elolvasom a tartalmát. Érdekesnek tűnt. Így nem haboztam és megszereztem a könyvet, majd neki is rugaszkodtam az olvasásnak, mert pont előtte fejeztem be amibe előtte kezdtem bele. Nem vagyok egy vámpír rajongó, de ez a könyv nagyon jó. Tetszik, hogy nem egy nyáltól csöpögő szerelmi történetről szól, hanem inkább egy igazán jól felépített krimi. Már szegény nyomozókat sajnáltam benne, ahogy kínlódniuk kell végig, ráadásul az egyiknek még személyes kapcsolatán belül is lesz egy két olyan dolog, amit nehéz lesz elszakítani a munkától. A vámpírok is embernek néznek ki csak egy két elváltozás jelenik meg rajtuk az erejükön és kiélesedett érzékszerveken  kívül. Jó pörgős, izgalmas kis könyv.  Kicsit befejezetlen nekem a végén, de nem láttam folytatást. Vagy csak én nem bukkantam rá... Minden esetre remélem nem csak egy könyves regény. 

 

 

Kiadó: Konkrét Könyvek

Kiadás: 2013 november 22

Oldalak: 304 oldal

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9789637424540

 

Fülszöveg:

" Hátborzongató rejtélybe botlik a New York-i rendőrség két veterán nyomozója: országszerte azonos módszerrel végeznek ki különféle korú és hátterű embereket, látszólag minden indok nélkül. Nincs túl sok idejük arra, hogy a különös jelenségekkel foglalkozzanak, mivel éppen ekkoriban élénkül meg a brooklyni éjszakai élet, egy sor brutális gyilkosság történik, Fontana nyomozót a megkérdőjelezhető fegyverhasználat miatt felfüggesztik, míg társa, Ryordan azzal kénytelen szembenézni, hogy talán kamasz fia is a bűnözők hálójába került - holott a mélyben ennél sokkal szörnyűbb dolgok történnek, s mintha a két nyomozó tehetetlenül sodródna végzete felé. Hamarosan rádöbbenne, hogy a meggyilkoltak sorsa meg volt írva a csillagokban, az őket levadászók pedig olyan szörnyetegekkel szállnak szembe, akikkel a brooklyni alvilág legkegyetlenebb hóhérai sem versenyezhetnek.

A New York-i rendőrség sokat látott nyomozóinak nem feladatuk, hogy vámpírokkal vegyék fel a harcot, nincsenek is erre kiképezve, ám számos megmagyarázhatatlan jelenség után a vámpírvadászok közé állhatnak, Sok kérdésre választ kapnak, de azzal is szembe kell nézniük, hogy a világ valamennyi fegyveres alakulata közül épp a legveszedelmesebb a szolgálat. Sokszor nem is lehet eldönteni, csakugyan a szinte emberfeletti testi adottságokkal büszkélkedő szörnyetegek a veszedelmesebbek, vagy a velük összejátszó emberek. "

Tatiana De Rosnay - Sarah Kulcsa

Nem gondoltam, hogy én történelmi regényt veszek a kezembe. Ezt ajándékba kaptam egy akció keretén belül. Gondoltam miért is ne nézzem meg milyen. Szerencsére jól döntöttem, mert nagyon bejött a könyv. Csak úgy faltam az oldalakat. Az érzelmek benne leginkább negatív jellegűek és a legjobb, hogy az írónőnek sikerült kiváltania belőlem. Azt hittem, hogy a Csillagainkban a hiba után nehéz lesz találni másik könyvet, ami érzelmileg így magával ragad. Sarah sorsa nagyon megrendítő. Személy szerint én nem tudom, hogy éltem volna meg amin keresztül ment. Persze ez egy könyv, de lehet valakinek hasonló a története a világháborúból. Aztán ott van Tézacék titka és miként éli meg ezt az egész titkot a család. Ki mit tud? Nagyon érdekes történet. Merem ajánlani azoknak akik szeretik az érzelmekkel teli könyveket vagy ami a második világháborúban történt.

 

 

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kft

Kiadás: 2011 november 16

Oldalak: 368 oldal

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789632453934

 

 

Fülszöveg:

" Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes  körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék el őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkokat takargat.

Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, egy faliszekrényben.  Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés....

Egy felkavaró regény a múlt és a jelen összekapcsolódásáról. Emlékezz! Soha ne felejtsd el! 

Felnőtteknek ajánljuk

Mélyedje el! Kapcsolj ki! Légy jelen! "

Marc Levy - Ki nem mondott szavaink

Bevallom elég sok véleményt olvastam erről a könyvről. Sok jót és rosszat. Elég érdekes a könyv stílusát tekintve... Nem akarom lelőni a poént, ezért nem árulok el részleteket, de annyit viszont igen, hogy elég érdekesre sikeredett. Benne van, mennyire nem ismerte meg az apját Julia és fordítva. Hogy jön a képbe a Berlini fal tövében szövődő szerelem... Eléggé fordulatosra sikeredett. Nagyon jó volt a könyv, de sajnos egy két momentum nem olyan volt ami szerintem illett volna bele és emiatt  egy két rész furcsa volt számomra.  Persze ugyanúgy érthető mit akart az író kifejezni egy egy érzelmi rész terén, de van egy két érzelem amit nem tudok hova tenni. Például Adam terén. 

 

Kiadó. Könyvmolyképző Kiadó kft

Kiadás: 2011 március 15

Oldalak: 360 oldal

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789632453712

Fülszöveg:

" Julia Walsh, amióta csak az szét tudja, nem volt olyan felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, és akkor sem értettek egyet semmiben. Esküvője előtt néhány nappal telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Egyszer azonbam kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van. Meghalt. A temetés másnapján Julia rárájön, hogy apja nem csak az esküvőjét hiúsította meg a halálával, hanem még egy utolsó, elképesztő meglepetést is tartogat a számára... 

Jóvá tehető-e vajon, amit a múltban elrontottunk? Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mind azt, amit elmulasztottunk elmondani? Túlélhet-e egy szerelem majdem húsz évnyi távolságot? 

Egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története.

Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! "