Book a Sloth Club Áprilisi doboz ( Gondolat spirál)

Mint mindig, most is megvettem az ehavi magyar dobozt. Mivel a márciusi dobozzal magasra emelték a lécet, kíváncsi voltam, hogy most is sikerül e hozniuk a szintet, vagy emelnek e rajta, vagy veszítenek belőle. Mikor a postás meghozta, rohantam is be és kisfiammal nyitottam ki. 

Mielőtt belekezdek a doboz tartalmánek ismertetésébe előbb pár szó a dobozról, ugyanis volt a BASC csapatának egy pályázata, amire a doboz design-re lehetett saját képet beküldeni azzal a céllal, hogy a további dobozokon az lesz a már megszokott kislajhár helyett. Emellett a dobozon is változtattak, hogy akár a kis polc rendszert is kialakíthassunk több dobozból. A képen is látszik valamennyire a különbség. 

 

Innentől kezdve Spoiler következik!

 

Szóval akkor térjünk is át a doboz tartalmára:

- John Geen - Teknősök végtelen sora

- Spirál alakú nyalóka

- Plüss teknős

- Relax gyertya

- Könyvvászon

- Csokoládé üvegcse

- Teknősös zsebóra

- Különleges kávé

 

 

 

A véleményem pedig a következő: Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült ez a doboz. Látszik a fejlődés a BASC csapatánál, amit hónapról hónapra csinálnak. Remélem ugyanilyen marad a fejlődés náluk, bár lassan elérik azt a szintet, amit már nem lehet felülmúlni. A könyvet nagyon szerettem volna megszerezni, így örülök, hogy ez volt benne. A zsebórával levettek a lábamról, annyira cuki. a kávét is kipróbáltam a kép készítése óta, hát tényleg érdekes volt az íze. A csokinak pedig hamarosan neki esek, de bevallom, hogy sose próbáltam még ezt a fajtát. A plüss teknőst persze a kisfiam egyből kiszemelte magának és a nyalókát. A gyertya is isteni finom illatú. Egyszóval jellemezve tökéletes lett nekem a doboz.

Ajánló
Kommentek
  1. Én